2013. december 23., hétfő

Mit rejt az ovis uzsonnás doboz?

Gyerkőc szeptembertől Büszke Óvodás. Még hónapokkal a kezdés előtt többször beszélgettünk arról, hogy mit eszünk és mit nem, sokszor elbábuztuk és lerajzoltuk, hogy ő mást fog majd enni az oviban, mint a többiek. A többieknek ugyanis a "piros autó" hozza, ő pedig minden reggel maga választhatja meg, hogy mit szeretne aznap. A gond nélküli kezdéshez (és folytatáshoz) azonban nemcsak Gyerkőc elfogadása, hanem az óvodai személyzet maximális támogatása is nagy mértékben hozzájárult. Ezúton is köszönjük nekik!

Ez az összefoglaló táblánk, hogy minek örül, és minek nem örül a pocakunk:


Most pedig következzék néhány népszerűbb fogás, egyenesen az uzsonnás dobozból:
  • "Minden bele" fasírt
  • Adalékmentes házi kolbász
  • Adalékmentes virsli
  • Adalékmentes turista szalámi
  • Paprikacsónak házi májassal töltve, töpörtyűvel turbózva (az a rakomány)
  • Köretek: savanyú káposzta, kígyó uborka, répa, sörretek, brokkoli,  karfiol,  ritkábban paleo zsemle vagy kifli, és töpörtyű
  • Nagyon ritkán kíván édeset, ilyenkor banános energiagolyót visz, vagy "kását", ami tulajdonképpen banánpüré őrölt szezámmaggal és kókuszzsírral


Ha szülinapozás van bent, neki van egy rejtett doboza, amiből alkalomadtán majszolhat, például mogyorót, kesudiót, mazsolát, aszalt vörös áfonyát, aszalt szilvát.

Láthatjátok, hogy nem szerepel a menüben tojásos étel. Ennek az a legfőbb oka, hogy Gyerkőc hónapok óta nemigen kedveli a tojást. Később, egy vérteszt során kiderült, hogy nem véletlenül: a szervezete nehezen tolerálja a tojásfehérjét (a laktóz és a glutén mellett), ezért három hónapig (éppen az ovikezdésnél is) tojásmentes paleo étrendet követ(t)ünk.

2013. december 21., szombat

Narancsos-gyömbéres csokikrém

Hamar népszerű lett :)


Hozzávalók:

2 avokádó
1 banán
1 ek kakaópor
1 narancs
Fél narancs kifacsart leve
1 cm-es friss gyömbérdarabka

A megtisztított avokádót, banánt, a gyömbért és a fél narancs kifacsart levét turmixgépben simára keverjük. Ha szükséges, ne vizet, hanem narancslét öntsünk még hozzá. Belekeverjük a kakaóport, és ízlés szerint pár csepp sztíviát vagy más édesítőszert adhatunk hozzá. (Ha érett banánt használunk, az eléggé édesít, de meg kell kóstolni.) A narancsot felvágjuk darabokra, és rétegezve poharakba töltjük. Legalulra narancs jön, erre két kanál csokikrém, majd újra narancsszeletek, és végül ismét csokikrém. A tetejét díszítsük egy-egy narancsszelettel, mentalevelekkel.

Jó étvágyat!!

Mákos-gesztenyés sütemény


Hozzávalók:

A piskótához: 

6 tojás
10 dkg őrölt mák
3 csapott ek lenmagliszt
1 ek xilit
1 ek zsiradék
késhegynyi szódabikarbóna
Csipet aszkorbinsav vagy egy kevés citromlé  

A gesztenyés-banános krémhez:

25 dkg natúr gesztenyemassza
3 érett banán

A csokiréteghez:

5 dkg magas kakaótartalmú csokoládé
kókuszzsír

Elkészítése:

először összekeverjük a mákot, a lenmaglisztet, a xilitet és a szódabikarbónát, majd a tojások sárgáját és az olajjal. A két részt egybeöntjük, és habbá vert tojásfehérjével lazítjuk. Majd sütőpapírral bélelt 28*25 cm-es tálba öntjük, és előmelegített sütőben 180 fokon 20-25 perc alatt megsütjük.

Borítsuk ki, húzzuk le róla a papírt és hagyjuk rácson kihűlni. Esetleg konyharuhával letakarhatjuk, hogy elkerüljük a kiszáradást.

Közben elkészítjük a krémet: a hozzávalókat botmixerrel összeturmixoljuk. A kész krémet a sütire kenjük.

A végén jöhet a tetejére a csokiréteg!

Jó étvágyat!

Forrás: AntiVali

2013. november 20., szerda

Szilvás-almás szósz

Már nagyon régóta készül nálunk, azonban - rendszerint - olyan hamar elfogy, hogy eddig nem sikerült lefotózni. Íme az egyik kedvenc köretünk:


Hozzávalók:

1 kg szilva
3-4 db nagyobb és édesebb alma
1 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
csipet só
2 dl víz

Elkészítés:

A szilvákat kimagozzuk, és elnegyedeljük. Az almát gerezdekre vágjuk. A hagymát megpirítjuk, majd hozzáadjuk a szilvát és az almát, sózzuk, majd felöntjük vízzel. 30 perc alatt fő készre.

Ellával:

A hagymát megpirítjuk, majd mindent a kuktába pakolunk, és HAL programon elkészítjük. 

Jó étvágyat!!

Szezámrúd


Hozzávalók:

17 dkg szezámpehely
3 dkg kókuszliszt
1 kk só
1 tojás
2 ek zöldfűszer
2 gerezd zúzott fokhagyma
2 ek zsír
1 tk mustár

Elkészítés:

A hozzávalókat elkeverjük, és kinyújtjuk, majd a tésztát tetszőleges alakúra vágjuk. 180 fokon 20 percig sütjük. Nagyon finom!!

Jó étvágyat!

Forrás: Mezei Elmira: Paleolit finomságok gyerekeknek

2013. november 15., péntek

Fügés csokikocka


Új kedvencünk:



Hozzávalók:

10 dkg füge
10 dkg datolya
10 dkg dió
20 g kakaó
30 g kókuszliszt

Elkészítés:

A fügét és a datolyát min. 2 órára langyos vízbe áztatjuk. Majd leszűrjük, és aprítógépbe dobjuk a darált dióval, kakaóval és a kókuszliszttel. Kis golyókat formázunk belőle, vagy formába nyomkodjuk, és dermedni hagyjuk. Gyümölccsel díszíthetjük.

Forrás: Mezei Elmira: Paleolit finomságok gyerekeknek

2013. október 17., csütörtök

Lilakáposzta saláta szőlővel


Hozzávalók:

1 kisebb fej lilakáposzta

kömény
szőlő

Elkészítés: 

A káposztát ledaráljuk, majd megsózzuk, és 10 percig gyúrjuk, hogy megpuhuljon. Ha kész, köménnyel is ízesíthetjük, és óvatosan, lazán belekeverjük a megmosott fehér szőlőszemeket. Hűtőbe téve minél többet érlelődik, annál finomabb!

Jó étvágyat!!

Szilvás chutney


Hozzávalók:

1-1,5 kg szilva
1 dl vörösbor
fahéj vagy mézeskalács fűszer
pici nyírfacukor, ha savanykás a szilva

Elkészítés:

A szilvákat kimaguzzuk, és negyedekbe vágjuk, majd ráöntjük a vörösbort, fűszerezzük, és kis lángon 15-20 percig rotyogtatjuk, míg mártás állagú nem lesz. Sütik, de húsok mellé is ideális.

Jó étvágyat!!

2013. szeptember 23., hétfő

Sült pulykapúpok

Nehéz beszerezni, de ha sikerül, minden falatért megéri! Egyszerűen nem lehet megunni!!!



Hozzávalók:

10-12 db pulykapúp
só, bors, szárított zöldségmix
zsíradék a sütéshez

Elkészítés: 

A púpokból eltávolítjuk a zsírzókat, és még előző este bepácoljuk a só, bors és a szárított zöldségmix (ízlés szerint) keverékével. A gáztepsit kikenjük zsírral, majd ráhalmozzuk a púpokat. Fólia alatt 180 fokon 2 órát sütjünk, majd levesszük a fóliát, és megpirítjuk. Nyers salátákkal, párolt zöldségkörettel egyaránt finom, de magában is falható :)

Ellával:

Pár órával a párolás előtt befűszerezzük a húst, majd HÚS programon elkészítjük. 

Jó étvágyat!!

Muffin Tin Meals

Nagyon jó kis móka, és a végtelenségig kombinálható!



Nálunk most uborka, karalábé, sonka, töpörtyű, őszibarack, kolbász és aszalt szilva volt a menü.

Színes gyümölcsturmix

Így készül nálunk a gyümölcsturmix Gyerkőc segédletével:



Hozzávalók: bármilyen gyümölcs, egy kis víz és némi zöld

(itt most banán, dinnye, barack, áfonya és petrezselyem)

2013. szeptember 14., szombat

Bounty szelet

Apának szeretettel!



Hozzávalók:

20 dkg kókuszreszelék
10 dkg kókuszolaj
5 dkg édesítő
1 ek vanília kivonat (elhagyható)
víz

A csokimázhoz:

5 dkg magas kakaótartalmú csoki

Elkészítés:

Az édesítőből és a vízből szirupot főzünk, majd hozzáadjuk a a többi hozzávalót. A masszát egy 28*25cm-es tálba simítjuk. A csokit felolvasztjuk, és a tetejére csorgatjuk, végül az egészet betesszük a hűtőbe. Szuperfincsi!

Jó étvágyat!

Forrás: Living Healthy With Chocolate

2013. szeptember 13., péntek

Pirospaprikás tarja

Mostanában ez a sláger :)



Hozzávalók:

1,5 kg tarja
2 db vöröshagyma
1 db közepes cukkini
5 db paprika
2 db paradicsom (opcionális)
8 ek olvasztott zsír
pirospaprika, só 

Elkészítés:
A cukkinit, paprikát és paradicsomot kockára, a hagymát  apróra vágjuk. A gáztepsit meglocsoljuk olvasztott zsírral, majd a felvágott zöldségekkel beborítjuk. A már előre besózott húsokat pirospaprikával bepanírozzuk és a zöldségágyra helyezzük. A tetejét meglocsoljuk olvasztott zsírral, lefedjük, és 180 fokos sütőben 1 órát minimum sütjük. Az alufóliát levéve, ha meggyőződtünk a hús puhaságáról, akkor a tarja szeleteket megfordítjuk. Ha túl sok levet eresztett, akkor öntsünk le róla és fedő nélkül még kb. 10 percig süssük.  

Jó étvágyat!

Ellában:

A húst bepanírozzuk, majd az összes hozzávalóval együtt belepakoljuk a kuktába. HÚS programon készre pároljuk. 

Forrás: Barbi konyhája

2013. augusztus 8., csütörtök

Villámgyors csokifagyi

Az úgy történt, hogy már teljesen kifogytunk a gyümölcsből, csak banán volt itthon...



Hozzávalók:

3-4 banán egyenesen a mélyhűtőből (érdemes egészben lefagyasztani, így is nagyon könnyen szeletelhető)
2 púpozott tk holland kakaópor
1 tk kardamom (ha nincs, fahéjjal is nagyon finom)
egy marék mazsola (elhagyható)

Elkészítés:

A lefagyasztott banánt először vékonyabb szeletekre vágjuk (hogy könnyedén össze tudjuk aprítani), majd hozzáadjuk a többi összetevőt.  Végül mindent jól összeturmixolunk, az eredményt pedig jól megesszük! :)

Jó étvágyat!

Cukkinis kapros-túrós pite



Hozzávalók:

60 dkg cukkini
10 dkg kókuszliszt (fele lehet szezámliszt is)
5 tojás
1 citrom
2 ek kapor
8 dkg édesítő és egy marék mazsola (elhagyható annak, aki sósan szereti)
10 dkg olvasztott kókuszzsír
vanília kivonat
1 tk szódabikarbóna 


Elkészítés:

A cukkinit meghámozzuk, lereszeljük, egy kis sóval átforgatjuk, és kinyomkodjuk a levét (homogénebb állag elérése érdekében, miután kinyomkodtuk, botmixerrel simára is dolgozhatjuk). Majd hozzáadjuk a kókuszlisztet, kaprot, a citrom reszelt héját, és kifacsart levét (édes verzió esetén az áztatott mazsolát). A tojásfehérjét verjük fel, a sárgáját pedig fehéredésig keverjük az eritrittel és a vanília kivonattal, apránként hozzáadagolva a kókuszzsírt. Óvatosan beleforgatunk mindent a cukkinis masszába. 25*28cm-es sütőtálban 180 fokon kb. 50 perc (tűpróba!) alatt sül készre.

Jó étvágyat!

Forrás: PaleoVital

2013. augusztus 6., kedd

Vendégváró vegapogi

Az eredeti egy kicsit másképp, vendégvárásra  fejlesztve:



Hozzávalók:

1 közepes cukkini
1 nagyobb sárgarépa
2 ek szezámliszt
2 ek naprafogóbélliszt
3-4 ek őrölt lenmag
3 tojás
2 gerezd fokhagyma
2 ek kacsazsír
csipet só, bors
kakukkfű vagy más zöld fűszer
tökmag a tetejére
zsír a kikenéshez


Elkészítés:

A zöldségeket meghámozzuk, majd lereszeljük. Mindent hozzávalót jól összedolgozunk, a masszát pedig kizsírozott muffinformákba töltjük. 200 fokon 30-35 perc alatt sül készre.

Jó étvágyat!

2013. augusztus 1., csütörtök

Kovászos uborka paleósan

 

Hozzávalók:

uborka
szárított kapor
3-4 db szőlőkacs

Elkészítés:

Előkészítjük az üveget: az aljára tesszük a szárított kaprot. Az uborkákat megmossuk, megdörgöljük, bevágjuk őket, aztán teletesszük az üveget. Majd forró (de elég a langyos is) sós vízzel leöntjük. A tetejére kerülnek a szőlőkacsok. Végül lefedjük az üveget sütőpapírral, és a napra tesszük. 3 nap alatt érik be.

Jó étvágyat!

2013. július 24., szerda

Banáncsinta torta

Gyerkőc 3 éves... és palacsinta tortát szeretett volna :)


Hozzávalók (14 mini adaghoz)

2 banán
4 tojás
zsíradék a tésztába és a kisütéshez
bármilyen paleolekvár
dió

Elkészítés:

Keverjük el a hozzávalókat, és süssük ki a palacsintákat. (ez az adag 4 normál méretű palacsintára elég). Tölteléknek mi most paleo baracklekvárt és banánpépet használtunk kakaóval és egy kis dióval.


Jó étvágyat!!

2013. július 10., szerda

Cukkinis csokikocka



Hozzávalók:

100 g kókzszsír
18 db kimagozott datolya beáztatva
10 dkg mazsola beáztatva
8 tojás
1 kg hámozott, reszelt cukkini
3-4 ek holland kakaópor
6-7 ek kókuszliszt
10 dkg magas kakaótartalmú csokoládédarabkák (elhagyható)
4 tk fahéj
2 tk szódabikarbóna
Kevés citromlé vagy aszkorbinsav

Elkészítés:

A kókuszlisztet és a csokidarabkákat kivéve mindent aprítógépbe teszünk, és egyneműre turmixoljuk őket, majd hozzáadjuk kimaradt hozzávalókat, és elkeverjük. Sütőpapírral kibélelt gáztepsiben 180 fokon, 35-40 percig sütjük. Kihűlve tálaljuk, úgy lesz a legfinomabb!

Tipp: kókuszreszelékbe is egyszerűen beleforgatható!

Jó étvágyat!

Forrás: FB (Paleo, Büntetlen örömök)

2013. június 13., csütörtök

Csokis minifánk

 

Hozzávalók:

Fél bögre kókuszliszt
1 érett banán
2 ek kakaópor
1 tk szódabikarbóna
Csipet aszkorbinsav vagy egy kevés citromlé  
2 tojás
3 ek olvasztott kókuszolaj
Fél bögre meleg víz
magas kakaótartalmú (70-90%) csokoládédarabkák

(1 bögre 2,4 dl)

A tetejére:

olvasztott, magas kakaótartalmú (70-90%) csokoládé
kókuszreszelék

Elkészítés:

Egy tálban keverjünk össze minden száraz hozzávalót, majd tegyük félre. Egy másik tálban verjük fel az olajat és a tojást, turmixoljunk hozzá a banánt, majd ha jól elkeveredett, adjuk hozzá a száraz hozzávalókat, és keverjük simára. A végén adagoljuk hozzá a meleg vizet és a csokidarabkákat, majd dolgozzuk el, hogy teljesen elkeveredjen. A kész masszát töltsük elektromos fánksütőbe, és süssük 2-3 percig. Ha kihűlt, jöhet rá a csoki és a kókuszreszelék.

Jó étvágyat!!

2013. június 6., csütörtök

Csokifagyi



Hozzávalók (6 db jégkémhez):

10 dkg magas kakaótartalmú (70-90%) csokoládé
2 dl kókuszkrém
esetleg 1 kk kardamom

Elkészítés:

Olvasszuk fel a csokoládét, majd keverjük el a kókuszkrémmel, hűtsük ki és fagyasszuk le. Nagyon finom! Egy kis kardamommal még inkább :)

Jó étvágyat!

Forrás: paleozsu

Csángó miccs

Ezek sem sokáig maradtak a tányéron... :)



Hozzávalók: 

20 dkg darált hús (sertés/marha vegyesen)
10 dkg szalonna 
4-5 cikk fokhagyma
1 dl szódavíz
1 kk szódabikarbóna
só, bors, borsikafű

Elkészítés:

A szalonnát ledaráljuk, majd beledolgozzuk a darált húsba, és hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, a szódabikarbónát és a fűszereket. Végül hozzáadjuk a vizet, és újból jól összegyúrjuk. 1-2 órán át – de lehet egész éjszaka – hideg helyen tároljuk, majd vizes kézzel kis kolbászkákat (vagy lapos korongokat) formázunk. Parázson vagy olajban, zsírban megsütjük.

(A román, ill. balkáni konyhából átvett miccs sokkal aromásabb, ha roston, szabad tűzön sütjük. A hús formázásakor igyekezzünk minél hosszúkásabbra sodorni, mert sülés közben még összeugrik, és meg is duzzad. Mustárral vagy friss zöldségekkel tálalhatjuk.) 

Jó étvágyat!

Spárgakrémleves

Ha már szezonja van ugyebár. Gyerkőc vágta hozzá a saját nevelésű snidlinget. Más kérdés, hogy utána csak szívószállal volt hajlandó hozzányúlni :)



Hozzávalók:

50 dkg zöldspárga
1 csokor újhagyma
2 dl kókuszkrém
zsíradék
só, bors, néhány csepp citromlé
esetleg snidling vagy más "betét"

Elkészítés:

A megtisztított zöldspárgát felaprítjuk. A zsiradékon megdinszteljük a finomra vágott újhagymát, majd felöntjük fél liter vízzel, és hozzáadjuk a spárgát is, sózzuk, borsozzuk. Amikor már megpuhult, hozzáadjuk a kókuszkrémet. Újraforrásig kevergetjük, s ha már besűrűsödött, levesszük a tűzről, és kicsit hűlni hagyjuk, végül alaposan összeturmixoljuk.

Ellával:

Mindent hozzávalót beleteszünk, és RIZS programon elkészítjük.

Jó étvágyat!!!

2013. május 24., péntek

Paleo zsemle

Ma reggel zsemlét sütöttünk a Gyerkőccel, mert mindenáron azt akart enni. A boltban látta, és már majdnem elcsábult, mire megbeszéltük, hogy ha onnét nem is, de Anyától kérhet :) Ezt készítettük, mennyei lett!


Hozzávalók:

15 dkg lenmagpehely és szezámpehely vegyesen
5 dkg tök, cukkini, répa, sütőtök vagy más zöldség reszelve
5 dkg kókuszliszt
2 púpozott ek útifűmaghéj (elhagyható)
csipet só
1 tk szódabikarbóna
3 tojás (elhagyható, ha beletesszük az útifűmaghéjat)
2 tk almaecet
3 tk kókuszkrém (elhagyható)
annyi víz, amennyit felvesz

Elkészítés:

Külön összekeverjük a nedves és a száraz hozzávalókat, majd vegyítjük, és dagasztó mozdulatokkal összedolgozzuk, kicsit állni hagyjuk. Végül vizezett kézzel zsemléket formálunk, és 170 fokos 35 percig sütjük.

Jó étvágyat!!

Forrás: csakazértispaleo

2013. május 23., csütörtök

Fő az egészség! és a töltött csirkecombok

Megtisztelve érzem magam, ugyanis felkérést kaptam Paleoandreától, hogy csatlakozzak a "Fő az egészség" mozgalomhoz, melynek szíves örömest teszek eleget :)


Laikusok azt mondják, hogy a paleolit táplálkozás beszűkült, hiszen "alig" lehet enni valamit.... no meg hogy unalmas lesz egy idő után, de én ezt egyáltalán nem így gondolom! A paleo alapanyagok nagyon sokféleképpen kombinálhatóak, igazából a kísérletezésnek csak a fantázia szab határt. A sütést-főzést én különösképp élvezem, hiszen sosem vagyok egyedül, van egy lassan 3 éves KisKuktám, aki mindenben segít, főleg ha kóstolni vagy enni kell :) Emellett neki vannak a legmerészebb, de a legjobb ötletei is :))))

A továbbítás természetesen nem kötelező, de ha jónak tartod a kezdeményezést, ha szívesen készítesz egészséges ételeket és teszel az egészséged érdekében, akkor add tovább!

Én nekik adom tovább:


 
A szabályok:
  1. Ha megkaptad a felkérést, tölts fel egy olyan ételt blogodra, vagy honlapodra - a mozgalom logójával együtt - amit egészséges, vagy a megszokottnál egészségesebb módon készítettél el.
  2. Az egyetlen kikötés a recepttel kapcsolatban az, hogy megfeleljen a "Fő az egészség!" mozgalom szempontjainak.
  3. A recept mellett tanácsokat adhatsz egészséges elkészítési módokról, vagy írhatsz alapanyagokról is.
  4. A felkérést 2-3 bloggernek add tovább, akiket erről értesítesz kommentben, vagy e-mailben.
Végül íme a recept:

Töltött csirkecombok


Hozzávalók:

6 db csirke egész vagy 12 db  felsőcomb
3-4 db főtt tojás
4-5 db csirkemáj
1 fej vöröshagyma
1 zöldhagyma
3-4 fej gomba
1-2 pritamin vagy kápia paprika
só, bors, zöldségmix
1 csokor friss petrezselyemzöld
1  tojás

Elkészítés:

A csirkecombokat lehetőleg előző nap befűszerezzük. A töltelékhez olajon vagy zsíron megpároljuk a vöröshagymát, majd beletesszük a kis kockákra vágott piros paprikát (lehet zöldhagymát, gombát is), tovább pároljuk, majd a vágódeszkán elkapart csirkemájjal átpirítjuk. Ha langyosra hűlt, hozzáadjuk a kockákra vágott főtt tojást, petrezselyemzöldet, ízlés szerint fűszerezzük, és hozzákeverjük az egész tojást és jól összedolgozzuk. Ezzel a töltelékkel töltjük be a combokat. 180-200 C-on, fólia alatt sütjük kb. 1 -1,5 órát, majd rápirítunk.

Jó étvágyat!!

Forrás: Mama

2013. május 20., hétfő

Akác-bodza fagyi

Kezd meleg lenni... idén egy igazi különlegességgel kezdtük a hűsítést! Egyik sétánk alkalmából a homokozós vödörbe ezúttal nem kavicsok, hanem akác- és bodzavirágok kerültek :) Íme az eredmény:
 

Hozzávalók (12 db jégkrémhez):

8 db bodzavirág
8 fürt akácvirág
10 dkg eritrit
1 lédús citrom leve és reszelt héja
4 dl kókusztej
3 dl víz

Elkészítés:

Az eritritből és a vízből szirupot főzünk, majd beletesszük a citromlevet és annak héját, valamint a virágokat. Amikor elkészült, lehűtjük, és lefedve a hűtőszekrénybe tesszük (érdemes 24 órára, így a virágok aromája erőteljesebb lesz). Ezután a szirupot sűrű szitán átszűrjük, jól kinyomkodjuk a virágokat, majd a levet összekeverjük a kókusztejjel, és lefagyasztjuk (vagy fagyigépbe tesszük, akinek van).

Jó étvágyat!!

Forrás: Mezei Elmira: Paleolit receptek hétköznapokra

2013. május 14., kedd

Fekete ribizlis gofri

Egy izgalmasabb gofri-változat :



 Hozzávalók (8 darabhoz):

20 g fekete ribizli liszt
40 g kókuszliszt
1 ek kakaópor
4 tojás
2 dl kókusztej
1 db pépesített banán
egy marék áztatott mazsola
1 csipet só
1/2 kk szódabikarbóna
Csipet aszkorbinsav vagy egy kevés citromlé  

Elkészítés:

Keverjük össze a hozzávalókat, és már süthetjük is! Mamuci-féle paleo szilvalekvárral fogyasztottuk.

Jó étvágyat!

2013. április 21., vasárnap

Medvehagymás puffancs

Itt a medvehagyma-szezon! A snidlinges muffin receptet egy kicsit átdolgoztam, és így született meg a medvehagymás puffancs.



Hozzávalók (10 darabhoz):

5 tojás
2 ek liba- vagy kacsazsír
2 ek napraforgóbélliszt
1 ek szezámliszt
Fél tk szódabikarbóna
Csipet aszkorbinsav vagy egy kevés citromlé  
1 csokor medvehagyma
zsír a kenéshez
Elkészítés:

A tojásokat kettéválasztjuk: a fehérjéket kis sóval kemény habbá verjük, sárgájukat pedig elkavarjuk a zsírral, sóval, szódabikarbónával. A kemény habhoz hozzákeverjük a tojássárgás masszát, majd a legvégén hozzáadjuk a liszteket. Tegyük formába, és 180 fokon 30-35 perc alatt kész is van.

Jó étvágyat!

Mindentbele rakottas

Végtelenül egyszerű és a végtelenségig kombinálható. Új tavaszi kedvencünk!



Hozzávalók:

1 kg darált hús (sertés/marha vegyesen)
1 kg savanyú káposzta
3-4 szelet szalonna
2 fej vöröshagyma
10 főtt tojás
egyéb zöldségek: újhagyma, kelkáposzta stb.
só, bors, őrölt paprika

Elkészítés:

A tojásokat megfőzzük, a savanyú káposztát átmossuk és kicsit megpároljuk. A szalonnán megpirítjuk a vöröshagymát, majd a rátesszük a húst, fűszerezzük, és készre pirítjuk. Aztán jöhet a lerakás: az aljára kerül egy réteg káposzta, erre szórunk egy kis őrölt paprikát, majd ráteszünk egy réteg húst, egy réteg tojást és egy réteg egyéb adalékot (nálunk itt éppen kelkáposztalevelek), majd újra jön a káposzta és a többi, amíg van alapanyagunk. A tetejére káposzta kerül, erre rakhatunk még egy réteg kesutejfölt vagy kókusztejes tojássárgáját, ha van. 180 fokon 30-40 perc alatt sül össze.

Jó étvágyat!!!

2013. április 13., szombat

Rántott csirkecombfilé

Vendégeknek készült, végül nálunk is nagy csikert aratott :)



Hozzávalók:

10-12 db csirkecomb
szezámliszt
tojás
só, bors, fokhagymapor, vegamix
Paleolaj

Elkészítés:

A csirkacombokat kicsontozzuk, majd kiklopfoljuk, befűszerezzük, és állni hagyjuk legalább 1-2 órára. Egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, és megkenjük Paleolajjal. Aztán bundát keverünk "párizsi módra": tojásból és szezámlisztből, majd a tepsire helyezzük a szeleteket oly módon, hogy a bőrös felük legyen felül. Ha kész, megkenjük a húsok tetejét is olajjal, és lefóliázzuk. Fólia alatt 200 fokon 20 percet sütjük, majd levesszük a fóliát, és még 15 percig pirítjuk. Ha szükséges, fordítsuk meg a szeleteket, és a másik oldalukat is pirítsuk meg. 
Természetesen az egész hadművelet serpenyőben is elvégezhető, ha úgy tartja kedvünk :)

Jó étvágyat!

Forrás: Mama
 

2013. április 1., hétfő

Húsvéti csokitojás



Hozzávalók:

100 g magas kakaótartalmú csokoládé (70-90%) csokoládé
1 ek kókuszolaj
5 dkg mandula
egész vagy darabolt aszalt szilva és/vagy aszalt barack, ill. más aszalt gyümölcs
szilikonos csokitojásforma

Elkészítés:

A kókuszzsírt felolvasztjuk, majd hozzáadjuk a csokit és ha kell az édesítőt, majd ha felolvadt, jöhet a többi, amit még gondolunk. Bárhogyan lehet kombinálni!

Mostmár jöhetnek a locsolók!! :)

2013. március 18., hétfő

Mama raguja



Hozzávalók:

1 kg sertéstarja
1 fej vöröshagyma
4 szál sárgarépa
1 karalábé
1 pici zeller
2 fej gomba
3 tk paprikakrém
3-4 tk zöldségmix
1 mk kurkuma
1 csokor petrezselyem
só, bors
Paleolaj

Elkészítés:

Az olajon megpároljuk a hagymát, majd a felkockázott húst fehéredésig pirítjuk, végül felöntjük vízzel, sózzuk, borsozzuk, és beletesszük a paprikakrémet és a zöldségmixet. 1 óra múlva hozzáadjuk a zöldségeket (sárgarépa, karalábé, zeller), ha megpuhultak, jöhet a gomba, a petrezselyem és a kurkuma. Forrón tálaljuk.

Ellában:

Minden belepakolunk a kuktába, és LEVES programon készre főzzük az ételt. 

Jó étvágyat!

Fasírt bejgli

Ünnepi alkalmakra is tökéletes, gusztusos fasírt-verzió!


Hozzávalók (1 tekercsre):

Fél kg darált hús (sertés/marha vegyesen)
1 fej vöröshagyma
1-2 közepes sárgarépa
1-2 szál újhagyma 
1-2 rózsa brokkoli
1 tk paprikakrém
sertészsír
só, bors
esetleg szezámpehely, lenmagpehely, napraforgómag stb.
4 tojás + 1 tojás a kenéshez

(kevesebb zöldséggel még dekoratívabb a tekercs)

Elkészítés:

A hagymát megpirítjuk a zsíron, a zöldségeket apróra vágjuk, majd mindent összegyúrunk és fűszerezünk.A tojásokat megfőzzük, lehűtjük, majd almareszelőn lereszeljük. A pultra egy nagyobb darab sütőpapírt helyezünk (ezen fogjuk a húst kiteríteni, göngyölni). A húsos masszát a papírra helyezzük, és kézzel egy ujjnyi vastagra formázzuk (vagy sodrófával kinyújtjuk). Utána megszórjuk a lereszelt főtt tojással. Miután végeztünk, óvatos mozdulatokkal, a sütőpapír segítségével felgöngyöljük a tekercset. Közben kézzel formázzuk, igazgatjuk. Két végét ellapítjuk. Egy lapos tepsire helyezzük, tetejét megkenjük tojással, és sütőben 150-180 fokon 45 percig, majd 200-220 fokon 15 percig sütjük (ha hirtelen melegszik a sütő, kirepedhet). Melegen és hidegen is fogyasztható, mutatós étel. Köretnek bármilyen savanyúság vagy akár egy zöldsaláta is tökéletes választás!

Jó étvágyat!!

2013. március 13., szerda

Gyümölcsös piskóta

Nos, erről a finomságról tényleg nem mondanánk meg, hogy valójában lisztmentes. Pedig így van. Állagra és ízre olyan, mint a "vizes piskóta". Bármilyen gyümölccsel kipróbálható, minél színesebb, annál jobb!! Újfent Elmirának jár a köszönet!































Hozzávalók:

8 tojás
10 dkg eritrit
10 dkg kókuszliszt
1 citrom reszelt héja
1 tk vanília kivonat
Fél tk szódabikarbóna
Csipet aszkorbinsav vagy egy kevés citromlé  
1 dl Paleolaj vagy Olajessimo
Gyümölcs a tetejére

Elkészítés:

A tojásokat 10 percig verjük az eritrittel és a citromhéjjal, szódabikarbónával, aszkorbinsavval, vanília kivonattal és a Paleolajjal. Ezalatt jól kifehéredik, felhabosodik, és a térfogata is megnő. Ekkor elkezdjük kanalanként hozzáadni az átszitált kókuszlisztet. Amikor már a teljes mennyiséget elkevertük, öntsük a tésztát egy sütőpapírral kibélelt, kb 25*30 cm-es tepsibe (nekem most csak muffinforma volt kéznél, ez az adag így 22 db-ra lett elég). A tetejét jól megrakjuk gyümölcsökkel, majd 180 fokon 40 perc alatt megsütjük. Istenien finom!

Jó étvágyat!!!


(tepsis verzió)
 

Forrás: Mezei Elmira: Paleolit receptek hétköznapokra

2013. március 9., szombat

Zöld korongok



Hozzávalók:

40 dkg brokkolirózsa
2 tojás
1 púpozott ek tökmagliszt
1 púpozott ek napraforgóbélliszt
2 ek pirított szezámmag
só, bors
frissen őrölt szerecsendió
Paleolaj a sütéshez

Elkészítés:

A brokkolirózsákat aprítógépben egész finomra daráljuk, majd egy tálban összekeverjük a tojásokkal, maglisztekkel, szezámmaggal, végül fűszerezzük. A keverékből kis korongokat formázunk, és a felhevített olajban mindkét oldalukat aranybarnára sütjük. 

Jó étvágyat!!

Forrás: Mezei Elmira: Paleolit receptek hétköznapokra

Köményes káposztasaláta



Hozzávalók:

1 kisebb fej káposzta
1 közepes sárgarépa
3 alma
késhegynyi só, bors, őrölt kömény
1 citrom leve

Elkészítés: 

A káposztából eltávolítjuk a torzsát, és felaprítjuk. A répát lereszeljük. Az almákat meghámozzuk, kimaguzzuk, és aprítjuk vagy szeleteljük, a végén hozzáadjuk a fűszereket és a citromlevet. Minél tovább érik együtt, annál finomabb!!!

Jó étvágyat!!

Forrás: Mama

Krémleves szezámkockákkal



 Hozzávalók:

2 tojás
3 dkg szezámliszt vagy szezámpehely
3 dkg szezámmag
1 csipet szódabikarbóna
Csipet aszkorbinsav vagy egy kevés citromlé  

Paleolaj a sütéshez

Elkészítés:

A tojásokat simára keverjük a szezámliszttel, a szezámmaggal, a szódabikarbónával és a sóval. Egy serpenyőben olajat hevítünk, és a masszából kiskanál segítségével kisebb darabokat ejtünk a forró olajba. Akkor vannak készen, ha már szép ropogósra sültek. Mi magában is majszoltuk, de bármilyen krémleves betétjeként megállja a helyét.

Jó étvágyat!

Forrás: Mezei Elmira: Paleolit receptek hétköznapokra

2013. március 3., vasárnap

Vörösboros sertéscsülök

 

Hozzávalók:

4 szelet friss sertéscsülök
4 gerezd fokhagyma
2 dl vörösbor
só, bors
zsíradék

Elkészítés:

A forrósított zsíradékon megpirítjuk a megmosott hússzeletek mindkét oldalát. Ezután sóval, borssal fűszerezzük, apróra vágott fokhagymával ízesítjük, aláöntjük a bort és kevés vizet, majd lefedve 1,5-2 óra alatt készre pároljuk. Közben a vizet pótoljuk. Lila káposzta illik hozzá. Melegen és hidegen egyaránt naaaaagyon finoooom!!!!

Ellával:

Bekészítjük a felszeletelt csülköket, és a többi hozzávalót, majd HÚS programon elkészítjük.

Jó étvágyat!!

Forrás: Mama

2013. március 2., szombat

Brokkolis muffin


Hozzávalók (8 db-hoz):

10 dkg kisebb brokkolirózsa
10 dkg paprika (kápia vagy kaliforniai)
5 dkg mandulaliszt
2,5 dkg szezámliszt
2,5 dkg napraforgóbélliszt
4 tojás
4 ek olíva olaj
Fél kk szódabikarbóna
Csipet aszkorbinsav vagy egy kevés citromlé  
0,5 dl víz
só, bors

Elkészítés:

A brokkolirózsákat roppanósra pároljuk. A tojásokat felverjük, majd vékony sugárban hozzáadjuk az olíva olajat, végül a szódabikarbónát, és ízlés szerint a sót, borsot. A magliszteket összekeverjük, majd a tojásokhoz adjuk a vízzel és az apróra vágott paprikával együtt. Jól elkeverjük, majd muffinsütőformába töltjük, és mindegyik közepébe nyomunk egy brokkolirózsát. 180 fokon 30-35 perc alatt sülnek készre.

TIPP: magőrleményből is elkészíthető, ekkor viszont kevesebb olaj is elég. 

Jó étvágyat!!

Forrás: Mezei Elmira: Paleolit receptek hétköznapokra

2013. február 27., szerda

Paleo almás pite

Gyerkőc névnapjára készült, de a legjobban Apa örült neki :)



Hozzávalók:

A tésztához:

15 dkg mandulaliszt
10 dkg őrölt mandula
10 dkg kókuszzsír
10 dkg eritrit
2 tojás
késhegynyi szódabikarbóna
Csipet aszkorbinsav vagy egy kevés citromlé  
1 csipetnyi só

A töltelékhez:

3-4 nagyobb alma
10 dkg eritrit
1 kk őrölt fahéj
1 egész citrom leve 
2 ek kókuszliszt

Elkészítés:

A tésztához felolvasztjuk a kókuszzsírt, majd az összes többi hozzávalóval összedolgozzuk. Az almát nagyon picit megpároljuk, majd pürésítjük (lehet reszelve is), és elkeverjük a töltelékhez szükséges összetevőkkel. A tésztát egy 23 cm-eres tortaformába nyomkodjuk, egy kisebb részét viszont tegyünk félre a díszítéshez. Ezt a maradék tésztát hűtsük le. A tortalapot 180 fokon megsütjük. Ha már barnul, kivesszük, rásimítjuk az almás tölteléket, díszítjük a lehűtött tésztamaradékkal, és visszatesszük még 10 percre. 

TIPP: az eredeti receptben a töltelék cukkini/tök, ha idénye lesz, mindenképpen érdemes kipróbálni ezt a receptet:

Hamis almáspite

Jó étvágyat!!

Forrás: Paleoldal

2013. február 21., csütörtök

Ördögi grillcsirke

Pofonegyszerű, és nagyon finom :)



Hozzávalók:

8 db nagyobb csirkecomb
3 fej cékla
2 db sárgarépa
1 kisebb darab sütőtök
2 fej vöröshagyma
4 ek Paleolaj
2 tk majoranna
1 kk őrölt rozmaring
1 kk fűszerpaprika
só, bors


Elkészítés:

Az olajban elkeverjük a fűszereket, és jól bedörgöljük vele a csirkecombokat. A legjobb, ha egy teljes éjszakát állni hagyjuk (de min. 2 órát). Előkészítjük a zöldségeket: megpucoljuk, majd gerezdekre vágjuk a céklát, sárgarépát, sütőtököt, vöröshagymát. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A zöldségeket egy nagy tepsire halmozzuk, föléje grillrácsot helyezünk, majd elhelyezzük rajta a combokat. Légkeveréses sütőben 1 óra 15 perc alatt sül át és pirul meg kellően.

2013. január 29., kedd

Hűsítő desszert


Hozzávalók: 

Kókuszzsír
Holland kakaópor
Xilit (porítva) ízlés szerint
Gyümölcs

Elkészítés: 

Olvasszunk fel pár evőkanálnyi kókuszzsírt, adjuk hozzá a xilitet és a kakóport, majd tegyük szilikonos muffinformákba. Félig telítsük meg, és jöhetnek a gyümölcsök (esetünkben most kiwi), végül hűtsük le. 

Tipp: mézzel is édesíthetjük (nekünk sajnos tiltólistás)

Jó étvágyat!

Forrás: FB (Bakos Eta)

Csontleves

Fázós téli napokon, betegség idején, vagy csak úgy nagyon-nagyon jólesik egy kis csontleves! Nálunk mindig hamar elfogy :)



Hozzávalók (12 liter leveshez):

1 marhatérd
1 marhaborda
1 marha velőscsont
3 nagyobb szál sárgarépa
1 kisebb fej karfiol
1 kisebb fej brokkoli
1 vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem vagy kapor
só, bors, kurkuma

Elkészítés:

Tegyük fel a csontokat főni. Lassú tűzön időnként habozzuk le, majd úgy 12-13 óra elteltével hozzáadjuk a répát és a hagymát, majd a végefelé a karfiolt és a brokkolit, fűszerezzük. A legvégén mehet bele a petrezselyem, fokhagyma és a kurkuma.

Akkor jó, ha bekocsonyásodik, és zsírréteg képződik a tetején
Használjuk, fogyasszuk mindenhez!!!

Miért is jótékony a csontleves?

-Védi és gyógyítja a bélfalat
-Regenerálja a vékonybél bolyhait
-Segít az emésztésben
-Erősíti az immunrendszert
-Véd a fertőzésekkel szemben
-Kiváló gyulladáscsökkentő
-Csökkenti az ízületi fájdalmakat

Minél tovább fő, annál több értékes tápanyag oldódik ki a hozzávalókból, valamint válik előemésztetté, így könnyebben is szívódik fel.

Jó étvágyat!

2013. január 28., hétfő

Mindent bele paleofasírt

Finom vacsora kerekedett belőle, de reggelinek és nassolnivalónak is tökéletes. A család ízlése szerint gyúrtam :) Tojás nélkül is könnyen összeáll.



Hozzávalók:

1 kg darált hús (sertés/marha vegyesen)
2 fej vöröshagyma
3-4 közepes sárgarépa
2-3 szál újhagyma
3-4 rózsa brokkoli
2 tk paprikakrém
sertészsír
só, bors
esetleg szezámpehely, lenmagpehely, napraforgómag stb.

Elkészítés:

A hagymákat megpirítjuk a zsíron, a zöldségeket apróra vágjuk, majd mindent összegyúrunk és fűszerezünk. Lehet olajban és sütőben is sütni. Sütőben (én általában így csinálom) 180 fokon 30-40 perc alatt lesz kész.

Jó étvágyat!

2013. január 19., szombat

Csirkemell kesudióval és brokkolival

Óriási sikert aratott ez a pillanatok alatt elkészíthető vacsora!



Hozzávalók:

80 dkg csirkemell vagy csirkecombfilé
2 ek olíva olaj
1 tk reszelt gyömbér
2,5 dl csirkealaplé (korábbi húslevesből fagyasztottam)
50 dkg brokkoli
5 dkg pirított kesudió
só, bors

Elkészítés:

A csirkemellet csíkokra vágjuk, és olajon megpirítjuk. Majd sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a gyömbért, és aláöntjük a csirkelevet. Ha megpuhult a hús, hozzáadjuk a brokkolirózsákat, és pár percig együtt pároljuk őket. Végül belekeverjük a kesudiót is, és máris tálaljuk!

Jó étvágyat!

Forrás: Mezei Elmira: Paleolit receptek hétköznapokra